HÚSZ

Útban a Reprieve-ről a Home One-ra, Emtri rá nem jellemző módon végig hallgatott, s ettől Wedge-ben felmerült a kérdés, vajon nem került át egy másik dimenzióba, mialatt aludt? A droid nem csipogott, nem hízelgett, nem könyörgött, és nem untatta annak részleteivel, hogy most éppen miért kell átmennie a Home One-ra – csupáncsak annyit közölt, hogy jobbnak látja vigyázni a zászlóshajó fedélzetén.

Tycho csak vállat vont, Wedge meg bólintott. A droid szokatlan hallgatása mindazonáltal nem vészjósló, sokkal inkább örvendetes változás volt. Miközben a Forbiddent a kalamári csillagcirkáló felé vezette, eszébe jutott, hogy a Talaseán vajmi keveset látta Emtrit, és nem is hallott felőle. Egyre kevesebbet panaszkodott a droid, de ezt ő jó jelnek vélte. Neki éppen elég volt a pilótáira ügyelni, örült, hogy a droiddal nem kellett vesződnie.

Belépve Ackbar admirális eligazítószobájába a Salm tábornok arcán látott mosoly csak elmélyítette Tycho érzését, hogy mennyire magányos ebben a galaxisban.

– Örülök, hogy látom, Antilles parancsnok, Celchu kapitány. Kedves volt öntől, hogy az M-3PO robottal elküldte a Védőszárny új egyenruháit.

Wedge Tychóra pillantott, és látta, hogy a másodtisztje alig láthatóan megrázta a fejét. Ha Salmot ez teszi boldoggá, miért érdekel, hogy mi folyik körülöttem?

– Üdvözlöm, tábornok. Végül is mind egy oldalra kerültünk.

Ackbar Wedge-ről Salmra, majd ismét a parancsnokra emelte tekintetét. Pislantott egyet, majd összekulcsolta a kezét.

– Tiszta víz, lágy hullámok, ez az. – A kalamári leült, és megnyomott egy gombot a szék karfáján. – A droidjaink kétszer is ellenőrizték a rohamosztagosok boncolásáról készült jegyzőkönyveket. Hármójukon felfedezték a Rachukon honos roseola kiütéseit. A DNS-analízis kimutatta, hogy egy két évvel ezelőtt felfedezett vírus egyik variánsáról van szó. Tekintettel a spontán mutációs rátára, ez a legújabb változat lehet.

Wedge bólintott.

– Tehát a Rachukról jöttek.

Ackbar a kis csoport közepén realizálódó holoképmásra mutatott. Egy viszonylag kicsi, buja növényzettel borított szigettel teli bolygó lebegett előttük.

– A Rachuk rendszer önmagában jelentéktelen, de központi fekvése miatt sok kereskedelmi hajó halad el mellette. A Birodalom támaszpontot létesített a Vladeten, hogy elbátortalanítsa a kalózokat, s ez részben sikerült is. A Chorax rendszer ugyanúgy a Rachuk által ellenőrzött szektorban van, mint a Hensara rendszer, tehát elképzelhető, hogy a szektor parancsnoka meg akarja semmisíteni a Zsiványkommandót.

– De honnan tudták, hogy hol voltunk?

Salm arca kissé elkomorult.

– Annak lehetőségét, hogy kém van önök között még nem zártuk ki teljesen.

Wedge Tychóra pillantott, de nem tapasztalt nála reakciót. Jobb lesz, ha most nem vágok vissza.

– Nincs az a kém, amelyik ne hagyna olyan nyomot, amit mi meg ne találnánk.

– Ez még nem ok arra, hogy ne keressük tovább a kémet.

Tycho a fejét rázta.

– A támaszpont biztonsági rendszere jó volt. Illetéktelen hívás se ki, se be.

– Legalábbis így tudja.

– Nem, uram.

– Vagy – mosolygott Salm – akar még egy jelentést írni?

– Tábornok, Celchu kapitány a jelentésében részletesen leírta a helyszíni szemle eredményét. A Zsiványkommandóban nincs áruló.

Ackbar egy kézmozdulattal félbeszakította a társalgást.

– Több mint valószínű, hogy a Birodalom passzív szenzorokkal rakta teli az épületet, miután Vader kiirtotta a kolóniát. Ezek a szenzorok észlelhették a jelenlétünket, és egy reléállomáson keresztül továbbíthatták, vagy valamilyen más módon, amit nem vettünk észre. A passzív szenzorokat nagyon nehéz felderíteni.

– Vakszerencse is lehetett.

Salm Tychóra pillantott.

– Hogy érti ezt?

Tycho elsimította barna haját a homlokából.

– A birodalmiak nem finomkodnak. Ha én volnék a parancsnokuk, és tudnám, hol tanyázik a Zsiványkommandó, bizony mindenkit odacsődítenék, akit csak lehet. Tudjuk, hogy a Rachuk parancsnoksága rendelkezik egy Interdictorral meg legalább egy Strike cirkálóval, ami három osztag TIE-vadászt képes hordozni.

Mivel ezek egyike sem bukkant fel, arra gondolok, hogy a rohamosztagosok csak a szektor lakatlan bolygóit derítették fel. A lakott bolygókon nyilván vannak kémeik. Az egyik osztaguk véletlenül megtalált, és ambiciózus vezetőjük úgy gondolta, végez velünk.

Ackbar bólintott.

– Egy újabb logikus következtetés a rendelkezésre álló adatokból. És apróbb kereskedelmi hajók is megfordulhatnak a Talaseán.

– Igen, uram. Emtri adatokkal szolgálhat róluk.

– Már megtette, és mind tisztának bizonyultak, parancsnok, de a legénység egyik tagjának téves kijelentésével veszélybe sodorta az őrszemeket. Végül is annak már nincs jelentősége, hogy a Talaseán létrehozott bázisunkat felfedezték. Ennél sokkal lényegesebb, hogy mi felfedeztük a rohamosztagosokat. Már két napja, hogy megölték őket, mostanra tehát hiányozhatnak valakinek.

Wedge karba tette a kezét.

– A standard birodalmi válasz a bolygó biztosítása és a visszatérésünk megakadályozása.

– Arra számítunk, hogy a Havoc és a BlackAsp távol fogja tartani a Zsiványkommandót a Talaseától, tehát a Rachuk védtelenül marad. – Salm kinyújtotta a kezét, és egy ponton megérintette a holografikus képet. A sziget, amit kijelölt, most felnagyobbodott a bolygó méretére, aminek része volt. Épületek jelentek meg rajta, hegyek, ionágyúhoz használt energiatelepek, és más katonailag fontos részletek. A támaszpontot két oldalról mintegy zárójelként két alacsony, vulkánhegyvonulat fogta közre. – A Rachuk szektor hajóinak hollétéről és járőrútvonalairól is vannak adataink. Úgy véljük, a Vladet védtelen, nyitva áll egy ellencsapással szemben, és mi a Grand Isle-ra fogunk lecsapni.

Wedge közelebb lépett a sziget előtte lebegő másához.

– Védőpajzsok?

Salm elmosolyodott, és Wedge örült, hogy ez a ragadozópillantás nem feléje irányult.

– Nem mintha tüzelni akarnának azokkal az ionágyúkkal. A sziget, mint látja, vulkáni eredetű. A generátorok geotermikusak, és már öregek, tehát nem tudnak kiszolgálni egy pajzsot is meg egy ionágyút is.

– És ha bezárkóznak, ahelyett hogy lőnének?

A bombázópilóta ujjával körbekerítette az egykori kráter peremét. A déli oldalon a hegylánc teljesen nyitott volt. Az épületek egy öböl közelében, a vulkán laposabb területén helyezkedtek el. Északon is volt egy hasadék, de ez sokkal jelentéktelenebb volt, mint a déli.

– A pajzsnak az egész krátert védenie kell a parttól a hegyekig. Az északi oldalon úgy tűnik, vághatunk akkora rést, hogy a bombázóink beférjenek. Ha bent vagyunk, elég eltalálni a generátort, és már győztünk is.

Ez úgy tűnik, működni fog. Wedge megdörzsölte az állát.

– Csak támadunk és eljövünk, vagy be is költözünk?

– Meg akarjuk semmisíteni a Vladetet, hogy a Birodalomnak új csapatokat kelljen oda vezényelni. Ackbar megint megnyomott egy gombot a karfán, mire a sziget képe megváltozott. – A Rachuk szektor pillanatnyilag jelentéktelen, csupán mint szimbólum sebezhető meg. A csapást tizenkét órán belül kívánjuk végrehajtani.

– Hogy fog állni addigra a Zsiványkommandó harci készültsége?

– Két pilótám sérült. Celchu kapitány átveheti Forge X-szárnyúját.

– Nem – rázta meg a fejét Salm határozottan.

Ackbar mosolyra tátotta a száját.

– Salm tábornok ezzel azt akarta sejtetni, hogy az Eridaint fogjuk parancsnoki és repülésirányítási célokra használni. Celchu kapitány róla fogja irányítani a Zsiványkommandót és a Védőszárnyat. Ez Afyon kapitány kérése volt.

Wedge a szemöldökét ráncolva pillantott Salmra. Tychóra rá meri bízni az egész akció irányítását, de egy X-szárnyú pilótafülkéjébe nem meri beültetni? Hát nem nyilvánvaló, hol tudja a legtöbb kárt okozni?

– Elfogadja ezt, kapitány? – A hangjának éléből Tycho tudhatta, hogy vitatkozni fog Salmmal, ha Tycho úgy dönt, az osztaggal akar repülni.

– Igen, uram. Nincs elég repült időm X-szárnyúval, úgyhogy inkább az irányítás feladatát vállalom el.

Salm az egyenruháját igazgatta.

– Van saját repülésirányítóm az Eridain fedélzetén. Vele dolgozhat.

– Természetesen, uram.

Salm embere majd eldönti, hogy továbbítja-e a parancsot, vagy nem, nyugtázta magában Wedge.

– Rendben lesz minden.

– Jól van. – Ackbar egy pillanatra behunyta a szemét, s Wedge ezt annak jeleként fogta fel, hogy az admirális hálás az együttműködésért.

– Ön most visszamegy a Reprieve-re, a megemlékezésre?

– Igen, uram.

– Ha nincs ellene kifogása, Salm tábornokkal együtt a Forbidden fedélzetén mi is átmennénk.

Wedge elmosolyodott, de nem is annyira az admirális ajánlatára, mint Salm elképedt ábrázatát látva.

– Megtiszteltetésnek vesszük, uram.

– Mi is a tiszteletünket kívánjuk leróni a halott előtt.

– Ackbar a bombázópilóta felé fordult. – Ugye az ön pilótái is ott lesznek, tábornok?

Salm tétovázott, majd bólintott.

– Talán ha az egységeink együtt gyászolnak, mielőtt együtt indulnak bevetésre, a Vladet lerohanása után nem kell ismét együtt gyászolnunk.

Kirtan Loor önkéntelenül is behúzta a fejét, amikor a gépe talajt fogott. Egy másodpercre rá torz hangon megszólalt a komlink, és statikus zaj kíséretében azt mondta:

– Négy-Nyolcvanas és Négy-Húszas leszállt.

A hírszerző ügynök összerezzent, de nem a hideg, éjszakai talaseai levegőtől. A rohamosztagos jelentése úgy hangzott, mintha a Lázadók rejtett csapdáin nem emberek, hanem robotok akadtak volna fent. Persze, ki tudja, mennyire emberek a rohamosztagosok, mennyire robotok? Mivel fanatikusan szolgálták a császárt, nem túlságosan rázta meg őket a veszteség. Mivel ez nem tompította a hatékonyságukat, következésképpen a saját életüket sem kímélték tőle jobban.

A Talaseán pedig szükség lesz a tapasztalatra, hogy a saját életüket biztonságban tudhassák. A Lázadók számos robbanó meglepetéssel várják őket. Ott csak egy ideális rohamosztagos képes felismerni a csapdát, abból pedig kevés van.

Loor felegyenesedett.

– Nem mintha számítana, hány rohamosztagos esik el. Ezeket mintha egy gyárban, futószalagon gyártanák. Elvigyorodott saját, hangosan kimondott kommentárján, noha a jeges félelem a gyomrát markolászta. A rohamosztagosok fehér páncéljukban úgy bukkantak ki a ködből, ahogy a halottak szállnak ki a sírjukból. Közvetlenül előtte megálltak, de egyikük sem vette a fáradságot, hogy rápillantson.

– Loor ügynök.

Kirtan bólintott, és igyekezett megőrizni arcán a nyugalom maszkját.

– Igen?

– Sürgős üzenet érkezett a Vladétről. Azonnal vissza kell mennie a Vladetre, és ott várni a további parancsot.

– Mit képzel az az idióta Devlia, kivel szórakozik? Kirtant már az is feldühítette, hogy Devlia egy szimpla szakaszt küldött a Talasea felderítésére. Ő szondarobotokat kért, és teljes megsemmisítést. Devlia mit sem törődött a kérésével, és rohamosztagosokat küldött, mondván, azok "bármikor pótolhatók". Ugyanez nem mondható el a szondarobotokról.

De a rohamosztagos különítményről sem. Kirtan a katonára pillantott.

– Küldje el az üzenetet Devlia admirálisnak, hogy vissza fogok térni a Vladetre, mihelyt végeztem a támaszpont felderítésével.

– Uram, az üzenet a Császári Központból érkezett, nem Devlia admirálistól.

Szándékoltan lassan emelte fel a tekintetét a fehér sisakos katonára. Tudta, hogy hiábavalón igyekszik eltitkolni a félelmét. Gondolom, a rohamosztagosok úgy érzik meg a veszélyt, mint az állatok.

– Küldtek értem hajót?

– A Helicon nevű sikló fogja a Vladetre szállítani. A leszállóhelyen vár önre.

– Köszönöm, hogy továbbította az üzenetet. – A hangja nem volt valami meggyőző. – Folytassák!

A két rohamosztagos elmasírozott, beléveszett a ködbe. Otthagyták Kirtant, akit kívül a hideg levegő, belül a jeges félelem dermesztett mozdulatlanná. Jégszív már biztosan megkapta az üzenetemet a fiaskóról. Ha bűnbakot is keres, azt biztosan nem bennem találja meg. Kényszeredetten elmosolyodott, és azzal bátorította magát, hogy maga elé képzelte Devlia ábrázatát.

– Reszkess csak, kis ember! Amiért semmibe vettél, az úrnőm meg fog rád haragudni, és remélem, haragja rád nézve halálos lesz!

A hét urna ott állt a repulzorlift tetején, mindegyik címeres drapériával letakarva. Haton a Lázadók címere díszelgett, Lujayne-én pedig a Zsiványkommandóé. Az urnák lassan leereszkedtek a Reprieve jobb oldali dokkjának padlójára. Lujayne-é állt középén.

Az urnák mögött sorakozott fel a Zsiványkommandó életben maradt legénysége. Andoorni Hui a megemlékezés idejére elhagyhatta a bactatartályt, de még oly gyenge volt, hogy segítség nélkül nem bírt megállni a lábán. Hátradőlt légpárnás székén, a szeme félig csukva, végtagjai ernyedten lógtak. Wedge-re emelte a pillantását, melyből látszott, mennyire megviselte a veszteség.

A pilóták mögött sorakoztak a Talaseáról kimenekített technikusok, mellettük Salm Védőszárnyának emberei és a Reprieve egészségügyi személyzete. A gyülekezetet látva Wedge felidézte magában a Yavin 4-en tartott ünnepséget, amikor Luke-ot, Hant és Chewbaccát ünnepelték a Halálcsillag megsemmisítése okán. Bárcsak most is hasonlóan kellemes okból gyűlhettünk volna össze.

Wedge előlépett Ackbar admirális és Salm tábornok közül, az urnákra pillantott, majd az összegyűltekre.

– Több mint hét éve már, hogy barátainkkal egy nagy csata után összegyűltünk, hogy megünnepeljük a hősies győzelmet. Akkor még egyikünk sem sejtette, milyen keserves időszak vár ránk, s hogy a Birodalom elleni harc milyen hosszú lesz. Akkor a jövő számunkra a következő percet, órát vagy hetet jelentette. A kilátásaink az életben maradásra a bevetések számával volt mérhető, és kevesen dicsekedhettünk két számjegyűvel... Akkor, azon az összejövetelen a győzelmet ünnepeltük, amit a legfélelmetesebb fegyver, a Halálcsillag megsemmisítése hozott a számunkra, és amely véget vetett a Birodalom uralmának. Tudtuk azonban, hogy örömünk nem tarthat sokáig. Sejtettük, hogy fel kell adnunk a Yavint, de azt nem, milyen keserves küzdelem vár még ránk... Nem gondoltunk azzal, hogy hány barátunk életébe kerül még, mire megvalósítjuk közös álmunkat, a galaxis valamennyi fajának szabadságát.

Wedge nagyot nyelt, hogy megszabaduljon a torkában lévő gombóctól.

– Ez az álom még mindig él bennünk. Folytatjuk a küzdelmet. A Birodalom még létezik, még ha az ereje meg is csappant, és a világokra nehezedő nyomása csökkent. De hogy ennek ellenére mégis mennyire veszélyes, azt a bajtársaink előttünk sorakozó urnái bizonyítják. Nem állíthatom, hogy Lujayne, Carter vagy Pirgi akarnák, hogy tovább harcoljunk, vagy hogy a harc folytatását az ő áldozatuk fontosabbá tenné. Ez banális kijelentés volna, márpedig ők ennél többet érdemelnek. Ők már nem támogatják a harcunkat. De a mi feladatunk, hogy átvállalva az ő elkötelezettségüket tovább folytassuk a harcot, amíg a Birodalom felhagy azok üldözésével, akik csak egyvalamit óhajtanak: békét mindenkinek.

Wedge hátralépett, és intett a dokk belső zsilipajtajánát álló technikusnak. A repulzorlift lassan felemelkedett, és a zsilip felé siklott. A pilóták és a földi személyzet sorfala szétvált, hogy utat engedjen a ravatalnak, majd amikor a lift beért a zsilip mágneses mezejébe, ismét összezárult. Átérve a zsilipen a platform eltűnt az urnák alól, amiket most már csak a csillagok és a vákuum vett körül.

A technikusok egy vonósugár segítségével egyenként a rendszer közepén ragyogó vörös törpe felé irányították az urnákat.

Felállt az utolsó konvoj...

A nap vörös fénye visszaverődött a fehér durmfedőről, s ettől a hét urna egy mágikus vörös sugárrá egyesült, ami enyhe ívben méltóságteljes lassúsággal haladt a csillag szíve felé.

Ackbar Wedge vállára tette a kezét.

– Sosem könnyű búcsút venni a jó barátoktól.

– Nem, de nem is szükségszerű. – Wedge határozottan a kalamári szemébe nézett. – Mert ha igen, belőlünk válik ellenség, és ezt egyáltalán nem akarom.